Az elmúlt hónapokban megerősödött a monarchia támogatottsága a brit közvéleményben, de a fiatalabb generációk többsége továbbra is a köztársasági államformát részesíti előnyben a felmérések szerint. Ez csak a fiatalok szokásos lázadása, vagy aggodalomra ad okot a Buckingham-palota számára?
Én nem különösebben aggódom a monarchia miatt, mert az erős republikánus érzés nagyon kis csoportokra korlátozódik. Az ön által idézetthez hasonló közvélemény-kutatási eredmények gyakran olyan véleményeket mérnek, amelyeket az emberek nem igazán éreznek magukénak. Olyan, mintha az utcán sétálnál és valaki váratlanul megkérdezné: mi a véleményed az AUKUS-ról, az Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közötti atom-tengeralattjáró-egyezményről? Talán soha nem is gondoltál az AUKUS-ra, de nem akarsz ostobának tűnni, amiért nincs róla véleményed, szóval mondasz valamit. Ez nem jelenti azt, hogy a kérdés igazán érdekel. Gyanítom, hogy a fiatalok körében végzett felmérés is ilyen volt. Másrészt vannak olyan emberek Nagy-Britanniában, akik imádják a monarchiát, akiknek ez igazán fontos eleme az identitásuknak, az életüknek. Időnként, például a néhai királynő halálakor, amikor hirtelen kénytelenek vagyunk ezeken a dolgokon gondolkodni, ez valószínűleg 99 százalékunkra vonatkozik. Hogyan gondolkodjunk akkor a monarchiáról? Ez egy fontos intézmény. Jó szolgálatot tett Nagy-Britanniának. Költsége szerény egy elnöki rendszer költségeihez képest. És van két olyan tulajdonsága, amelynek egyetlen alternatív intézmény sem tudna megfelelni: a nemzeti egység működőképes, nem politikai fókuszát biztosítja, és egy egyetemesen megbecsült döntőbírói szerepet is biztosít az alkotmányos válságok esetére, amely összehozhatja a politika által szétválasztott embereket. A néhai királynő megtestesítette ezeket az erényeket és előnyöket.
Amikor meghalt, olyan érzésem volt, hogy valaki és valami igazán értékes elhagyott bennünket – egy olyan személy, aki sokat jelentett nekünk.
Országként és egyénenként egyaránt. Ez nagyon megnehezítette a király számára, hogy birtokba vegye az örökségét, mert a saját édesanyjával versenyzett. Amit persze nagyon nehéz volt megtennie, de szerintem jól csinálta. Népszerű, tisztességes ember, ő képviseli azt, amit angolok milliói éreznek. De időbe telik, amíg a monarchia helyzetét arra az érzelmi csúcsra emeli, ahol akkor volt, amikor egy egész világ az édesanyját gyászolta. Mindenesetre nagyon jól kezdte. Nézeteltéréseim vannak vele olyan dolgokban, mint a nettó zéró kibocsátás és az éghajlatváltozás kérdése, de úgy gondolom, hogy általában tiszteletben tartja azt a fontos konvenciót, amely szerint a monarchia nem avatkozik be a politikába, a válság megoldásán kívül. Végül is a monarchia lényege, politikai értelemben, hogy kell valakinek a politika felett állnia, akiről mindenki tudja, hogy igazságos lesz a szemben álló felekkel. Úgyhogy amikor olyan válság van, mint az 1911-es ulsteri, vagy az 1931-es bankválság és azóta más hasonló helyzetek, az uralkodó ott lesz, hogy azt mondja: nos, fogjuk össze a feleket, és dolgozzunk a kompromisszum érdekében. A monarchiának megvolt a presztízse a múltban, hogy ezt megtegye, és szerintem a jövőben is meglesz.
Ön a több mint egy évtizede elhunyt brit miniszterelnök, Margaret Thatcher tanácsadója volt egykor. Mit gondol, hogyan tetszene neki napjaink Nagy-Britanniája?
Nos, Mrs. Thatcher aktivista volt. Egy okos ösztöndíjas lány volt. Egész életében keményen dolgozott. Szerette a kihívásokat. Szeretett találkozni olyan emberekkel, akik nem értettek egyet vele, mert szerette a politikai vitákat és a vélemények ütköztetését. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetre szörnyű próbatételként tekintene, amelyben a szokásosnál is keményebben kell dolgoznia. Idősebb Pitt volt az, aki, amikor az amerikai gyarmatok elvesztése után miniszterelnök lett, azt mondta: „Tudom, hogy én meg tudom menteni ezt az országot, és senki más nem tudja”. Ezt idézte magáról Thatcher, amikor miniszterelnök lett. A mai problémákkal szembesülve úgy gondolom, hogy neki is ugyanilyen feltüzelt, energetikus szelleme lenne. Már előre tervezne, és őszintén beszélne a brit emberekkel arról, hogy mik a problémák és milyen nehéz lesz a megoldás.
Thatcher fontossága Nagy-Britannia számára abban állt, hogy mindig az igazat mondta,
és soha nem csökkentette le a sikerhez szükséges áldozatokat. Ennek eredményeként az emberek annál is jobban bíztak benne, mert évekig tartó hamis üzeneteken nőttek fel, amit semmi sem igazolt. Szóval azt hiszem, örülne a lehetőségnek, hogy feltűrheti az ingujját, és nekiláthat a munkának. Sajnos, nincs itt már velünk.